Szeretném ha valahogy tudnék segíteni a hasonló sorsban szenvedő nőknek vagy férfiaknak vagy gyermekeknek ha egy jó szóval akkor azzal ha a tapasztalataimmal akkor azzal de nagyon régóta mozog bennem a gondolat valamit tennem kell ,hogy a napok ne menjenek úgy el semmit nem értek csak megint ugyanaz mint a daráló.Huszonhat éve vagyok férjnél egy olyan ember mellett akinek a bántalmazás az élete értelme mert másban bizony ő nem  leli örömét.Ennyi éven át egyetlen egyszer nem láttam mosolyogni nevetni kivéve ha rajtam röhögött .Az egész őrület akkor kezdődött amikor az anyja meghalt.Addig sem volt éppen az akiről álmodtam de onnantól pokol lett minden.Már előtte is gyanakodó voltam de anyám a saját anyám szó szerint kierőszakolta,hogy menjek hozzá.Ez úgy történt,hogy amikor kiderült eljátszotta az első havi fizetését én abban a percben lefújtam mindent ami az esküvőről szólt,és közöltem anyámmal ha hazamegyek kezdhet pakolni mert én ilyen emberrel nem fogok közös életet élni .Erre az anyám mindent kitalált,győzködött,sírt,de én nem engedtem .Végső elkeseredésében megfenyegetett hogy öngyilkos lesz.Gyerek a hasamban iskola majdnem befejezve és anyám kórházban mert egy alkoholista miatt eltörte a térdét de nagyon.Itt követtem el a hibát.Nagyon megijedtem mert szerettem az anyámat akármilyen is volt.A környezetem szintén beállt a menjél hozzá nevű brigádba a munkahelyemen az utcán a szomszédban mást sem hallottam.Mintha ez az ember az egyetlen lehetőségem lenne mert én biztos olyan csúnya és szerencsétlen nő vagyok aki úgysem kell másnak ráadásul a gyermekét várom.Engedtem.Átgondoltam csak nem lesz az olyan rossz talán megjön az esze.Életem legnagyobb marhasága volt hozzámenni.

Megosztás a facebookon